60 közép-európai fiatal vehetett részt egy 8 napos nemzetközi ifjúsági csere programban Orfűn, a Dél-Dunántúl egyik legszebb településén 2015 augusztus 23-30-a között. A találkozó a szociális gazdaság, és az új típusú vállalkozásfejlesztés témájára épült.
A program során fejleszteni kívántuk a fiatalok vállalkozói gondolkodásmódját, valamint felhívni a figyelmüket a nemzetközi kapcsolatok – ezáltal a nemzetközi tapasztalatszerzés fontosságára és egyben lehetőségére. A találkozó különlegességét az adta, hogy az átadott tudásanyag a hagyományostól eltérően a non-formális tanulás eszközeivel, a jó gyakorlatok megismerése, az egymástól való tanulás révén történt.
A Találkozó a Zöld-Aktív Szociális Szövetkezet szervezésében, az Európai Bizottság 24 876 eurós támogatásával valósult meg.